2012. március 12.
Egy klasszikus stílusikon
Audrey Hepburn életútja a divatikonok sorában!

2012. március 6.
A Chanel divatház
A világ egyik leghíresebb divatházának története

Az etruszk és a római kultúráról
(i. e. VII-IV. sz.)

Etruszk művészet
(i.e. VII-IV. század)

Történelmi háttér

Az i. e. II.—I. évezred fordulóján Itáliában több néptörzs telepedett meg. A déli területeket -Campania, Szicília - az i. e. VIII. század folyamán a görög telepesek, az északnyugati partvidéket a Kis-Ázsiából bevándorolt etruszkok foglalták el. A két terület között latin és más törzsek telepedtek le. Az i. e. VII-V. század között az etruszkok uralma alatt áll csaknem egész Közép-ltália, más néven Etruha. Ebből az időből származnak legfontosabb építészeti emlékeik. Kultúrájuk erősödő görög befolyás alatt bontakozik ki. Fejlődésük második szakasza az i. e. IV. századra esik, és a hellenista görög kultúra befolyását tükrözi. írásukat nagyrészt a görögöktől vették át. Tizenkettes számrendszert használtak. A tudományok közül különösen a gyógyászatot és a csillagászatot művelték.

Vallás

Vallásukban, amely a természeti erőket megszemélyesítő istenek tiszteletében öltött alakot, fontos szerepet játszott a halottak kultusza. Építészetük és képzőművészetük ránk maradt emlékanyaga ezekkel kapcsolatos: sírépítmények és ezek festett vagy plasztikus díszítése. A sírok falfestményei a földi és túlvilági életből, és az etruszk mitológiából vett jeleneteket ábrázolnak.

Építészet

Etruria mocsaras vidékén a fő építészeti feladat az utak, hidak, csatornák és erődítmények kiépítése, valamint a sírépítmények készítése. Az etruszk építészeti technikára jellemző, hogy közvetlenül a vulkanikus eredetű sziklatalajból faragták köveiket és kőalapra építkeztek. Templomaikat csak antik római szerzők írásaiból ismerjük. Lakóházaik központi helyisége a fedetlen átrium (az épület nyitott, csarnokszerű középső része, befelé lejtő tetőnyílással), amelyhez két keresztirányú szárny kapcsolódik a lakóhelyiségekkel. Az etruszk templom és lakóház a római építészet számára mintaképül szolgált. A boltozatok alkalmazását is átvették a rómaiak.                   .
Építőanyagok: kő, fa, agyag 
Épületszerkezetek: álboltozatos lefedés (sírépítmények), dongaboltozat gerendás áthidalás oszlopsortámaszok  

Szobrászat

Szobraik máz nélküli égetett agyagból (terrakottából), színes festéssel, továbbá bronzból készültek. Jellemző a kissé merev, de realisztikus ábrázolás, amit a színezés tesz még életszerűbbé. Jel-           
legzetes terrakotta szobraik a fekhelyalakú sírládákon, lakománál fekve ábrázolt elhunyt házaspárok alakjai.

Festészet

Az etruszkok képzőművészeti alkotásai közül kiemelkednek a falfestészeti emlékek, amelyekkel sírjaikat díszítették. A fejlett rajztechnikával vakolatba karcolt körvonalú és élénken színezett festmények tudósítanak életmódjukról, szokásaikról és életfelfogásukról. Temetési szertartásokat és mitológiai jeleneteket ábrázolnak. A korai falképek sasfejü, oroszlán testű, szárnyas „sírőrző" állatfigurái a mezopotámiai ábrázolásokkal mutatnak távoli rokonságot. Később köznapi, általában vidám jeleneteket festettek görögös stílusban (vadászjelenetek, lakomázok, énekesek, tornázó ifjak, lovasok), erőteljes színekkel.

Zene

A muzsika fontos helyet foglalt el az etruszkok életében, amelynek szinte minden mozzanatához társult. A zenészek a tánccsoportok mozdulatait kísérték. Többnyire héthúrú lanton és kettős fuvoIán játszottak, harmonikus dallamokat.

Tánc

Az etruszk vázaképeken, szobrokon vagy a sírkamrák falain található termékenység-, fegyver-, kultikus és halotti táncokból egyaránt üdeség és derű sugárzik. Ez a feltűnően szépalkatú, életvidám és fürge nép a görögökétől eltérő táncstílust alakított ki. A ruhák szépsége, az élénkszínü természeti környezet mind szervesen hozzátartoznak a felszabadult, széles mozgású, lendületes táncokhoz, amelyeknek közös vonása a nagy változatosság mellett a térérzék nagyfokú fejlettsége. A táncos mozdulatok ugró, forgó, karokat ritmikusan mozgató elemekből épültek fel. A fejtartásnak is fontos szerepe lehetett.

 
Római művészet
(i. e. VI. sz.-i. sz. IV. sz.)

Történelmi háttér

I. e. 1000-től kezdődően az indoeurópaiak egy újabb hulláma érte el Itáliát. A jövevények egy csoportja, a latinok a Tiberis folyó partjain építették fel falvaikat, amelyekből később Róma is kifejlődött a folyó menti hét dombon. A város alapításának hagyományos dátuma: i.e. 753, innen fejlődött ki a következő évszázadok alatt az ókor legnagyobb világbirodalma. Róma gyors gazdasági és kulturális fejlődését kedvezően befolyásolta a nála műveltebb etruszkok hatása és fennhatósága. Tőlük vették át a rómaiak vallásuk egyes isteneit, a templomformát, az íves boltozást, a családi tűzhelynek és az ősök szellemének vallásos tiszteletét.
Róma történelmének korai korszaka, a királyság kora az i. e. 510-ig tartott. Ezt a köztársaság kora (i.e. 510-től i.sz. 31-ig) váltotta fel. A város i. e. 250-re már csaknem egész Itáliát uralta. A pun háborúk után fennhatósága alá hajtotta Európa legnagyobb részét, és nagy területeket Közel-Keleten és Észak-Afrikában. De a római köztársaság a maga évenként választott főhivatalnokaival nem volt képes a hatalmasra nőtt rabszolgatartó birodalmat kormányozni. Ezért súlyos belső harcok után a köztársaságot az állandó zsoldos hadseregre támaszkodó császárság kora (i.e.31- i.sz. 476) fel. Ebben az időben zajlott a kereszténység elterjedése és üldözése. Ez utóbbit azzal indokolták, hogy a keresztény hívők megtagadták a császárok istenítését.
Az i. sz. 200-tól kezdődően egyre többször intéztek támadást a határvidékek ellen a barbár törzsek. Mindez a polgárháborúkkal, a gazdasági válsággal együtt a felbomlás szélére sodorta a birodalmat. Épp a birodalmi egység érdekében engedélyezte Constantinus császár (306-337) a keresztényeknek a szabad vallásgyakorlást (313), sőt, államvallássá tette a kereszténységet. A birodalom fővárosát Bizáncba helyezte át (róla nevezték el Konstantinápolyt), és újraegyesítette a birodalmat, amely azonban 395-ben végleg két részre szakadt: a Kelet-római és a Nyugat-római Birodalomra. A távolabb fekvő provinciákat sorra elfoglalták a barbárok, sőt, a gótok és a vandálok magát Rómát is kifosztották (410 és 455 között). Végül 476-ban bekövetkezett a Nyugat-római Birodalom bukása.

Vallás

Vallásuk az Itáliában honos népek és az etruszkok vallásából alakult ki, majd a görögök befolyásolták. A római istenek az emberi, a társadalmi és a gyakorlati tevékenységek különböző nemeinek szellemei. A különféle foglalkozások is kaptak isteneket. A mezőgazdasággal kapcsolatos istenek: Ceres a gabona, Faunus a nyáj védelmezője, Liber a szőlőmüvelés istene. Sok elvont fogalom is isteni rangra emelkedett: Iustitia az igazságosság, Pax a béke, Virtus az erény. Az állami élettel kapcsolatosak: Jupiter az égisten, egyben az állami élet legfőbb védelmezője. Felesége Juno, aki különösen a családi élet tisztessége felett őrködött. Mars eredetileg a földmüveléssel állt kapcsolatban, később harci istenség lett. Quirinius a római polgárok pártfogója. Nagy tisztelettel övezték még lanust, a kapuk őrzőjét, Minervát, a tudományok és művészetek istennőjét, Fortunát, a szerencse istenasszonyát, Neptunust, a hajózás és a tenger istenét, valamint Mercuriust, a kereskedelem legfőbb istenét. A római isteneket azonosították a görög istenekkel, és a görög mitológiát kisebb nagyobb változtatásokkal hazai isteneikre alkalmazták. Rómában a vallás szorosan összefonódott az állami élettel. Az ősi római vallás alapelvei később elősegítették a császár istenné avatását. A vallás befolyása a kulturális életre nem olyan mélyreható, mint a görögöknél.

Építészet
 
A köztársaság első évszázadaiban a fő építészeti feladat a templomépítés. Ekkor fejlődtek ki a városi középületek típusai. Gyakorlati célokat szolgáltak a fórumok (közterek), fürdők (termák), cirkuszok, színházak, paloták, városházák (kúriák), tabuláriumok (levéltárak), bérházak (insulák), villák, árkádos vízvezetékek (akvéduktuszok), díszkutak, hidak, utak, csatornák, vásárcsarnokok és
a császár hatalmát hirdető diadaloszlopok, emlékművek, diadalívek, emlékoszlopok stb. A tervszerűség és a gyakorlati követelmények kerültek előtérbe a városépítésnél. Számos reneszánsz építéselméleti munka előképévé vált Vitruvius Tíz könyv az építészetről című munkája.

Az építészet jellemzői:
-téralakítás: jellemzőek a négyszög alaprajzú hosszanti terek és a szabályos sokszög, valamint kör alaprajzú központos terek (egytengelyes beállítás, a bejárat kiemelése, a belső kiképzés fülkékkel való gazdagítása) az egyszerű tereket téregyüttesekké alakítják (egy főtengelyhez sorakozó külső és belső terek; egymásra merőleges tengely mentén szervezett terek)
-építészeti szerkezetek: síkfödém (kisebb fesztávra), boltozás (donga-, kereszt-, gömb- és kolostorboltozat), támaszgerendás, támaszos és íves teherhordó szerkezetek (oszlopok, pillérek)
-anyagok: tufa, kő, beton, égetett agyagtégla, falazóhabarcs (homok, oltott mész), vakolóhabarcs (téglapor és gipsz elegyítésével)
bazilika: törvény- és kereskedelmi épület, háromhajós, megemelt középhajóval átriumos lakóház: az utca felé zárt épület belső terében nyitott, csarnokszerű középső rész az átrium; ennek tetőzete a nyílás felé lejtve levezette az esővizet az alatta kiképzett medencébe. Az átriumból oldalirányba nyíltak a lakóterek
-castrum: fallal körülvett, négyszög alakú katonai tábor; a főútvonalak kereszteződésénél praetorium (parancsnoki épület)
hadiépítészet: városfalak védőmüvei; őrtornyok, városkapuk
Colosseum motívum: kétoldalt féloszlopokkal keretezett pilléres-holúves, gerendás áthidalásul   szerkezet,   vállpárkánnyal   zárva;   az   íves   nyílások   árkádsort   alkotnak (oszloprendes árkád)
oszlopok: dór, ión, korinthoszi, toszkán, kompozit
oszlopszék: az oszlop nyújtott talpazata (piedesztál)
padlózat: márványlap vagy mozaik
a templom: pódiumon (magas alépítmény) áll; portikusz: az épület homlokzata előtti nyílt előcsarnok; a belső tér a cella, külső falán féloszlopos (lizéna), oszlopos tagolás; a cella belső falán oszlopokkal vagy lizénákkal keretezett, timpanonnal lezárt falfülkék (edikulák) helyezkednek el; a cella bejárattal szembeni oldala többnyire íves alaprajzú fülkével (exedra, apszis) bővül, amelyben az isten szobra áll

Szobrászat

Az i. e. IV. század végén és a III. század elején kezdtek államférfiaknak szobrot állítani. Előbb kivételes alkalomból, majd rendszeresen megtisztelték ezzel a triumphust (győzelmi diadalmenet) tartó hadvezéreket is. A portréművészet igen magas színvonalat ért el. A római portrék (képmás) szoros rokonságban vannak a korszak görög portréival, de lényeges különbséget is mutatnak. A haj, koponya, szakáll stilizált, a karakter (jellem) tipizált, az arc érzelmi és lelkiállapotot nem tükröz.
A II. század vége felé a hellenisztikus görög hatás megszűnt. Új szobrászati technikaként a viaszveszejtéses bronzöntés terjedt el. Ennek lényege, hogy a viaszréteggel bevont modell köré agyagköpenyt készítenek, majd a minta hevítésével a viaszt kiolvasztják, és helyébe öntik a megolvasztott bronzot. A görög szobrászok a rómaiak szolgálatában álltak. Az ún. új-attikai iskola termékeit a dekoratív, pontos és csiszolt formaadás, a történeti stílusokat felelevenítő reliefek sorozatszerű gyártása jellemzi. A cél az esemény pontos és leíró bemutatása. A római művészet első nagy szobrászati alkotása az Ara Pacis Augustae (Augustus békeoltára) reliefjei. Az első században a portré átszellemített lesz. A dombormű stílusa is elevenebb. A késői császárkorban az ábrázolás megmerevedik, a kompozíciók hieratikusak (az ábrázolt személy fontosságát a nagysággal hangsúlyozó ábrázolás) lesznek.
Fő téma: saját tetteik, múltjuk
Történelmi dombormű: az épületeket, diadalíveket, oszlopokat, síremlékeket díszítette.
Sok dombormű maradt fenn koporsókon, szarkofágokon, síroltárokon.
Őskultusz: az ősöknek, mint a
nemzetség oltalmazóinak tisztelete
A portrék jellemzői: 
-az egyéniség élethű ábrázolása
-nem idealizált portré ábrázolás
-erőt, nemes öntudatot sugároznak
-mellszobor, egész alakos
-tóga-, haj-, szakállviselet
-részletező, de stilizált
-aktábrázolás ritka

Festészet

Az i. e. III. századtól jelenik meg az önálló római falfestészet. Fabius Pictor ekkor festette meg a Salus-templomban a rómaiak győzelmeit (i. e. 283). Ettől kezdve a festmények jelentős része napi politikai céllal készült. Később dekorációs rendszert alakítottak ki. A falfelületeket mezökre osztották, és bennük tájat, csendéletet vagy figurális ábrázolásokat készítettek. Az üresen maradt részekre - másutt az egész falfelületre - ornamentális (a díszítő formaelemek gyűjtőneve) diszítményeket festettek. Az i. e. II. század vége felé tiszta festői eszközökkel (árnyékolás, rövidülés) alkottak. A festett építészeti terek mélységét növelték, majd áttörték és a látszólagos nyílásokon át további épületek váltak láthatóvá. A római falfestészet legkiválóbb alkotásait Pompei és Herculaneum épületeinek falai és mozaikjai őrizték meg az utókor számára. A késői császárkorban a színes felületekre ornamentális és fantáziadús elemeket festettek, pl. tájképet, a vidéki élet idilli jeleneteit.

Irodalom

Az irodalomtól elvárták, hogy a régi római eszméket, az önfeláldozást, a szigorú erkölcsöket hirdesse, és így közéleti feladatot is betöltsön. Az i. e. 1. században azonban új irányzat jelent meg, amelynek követői tüntetőleg elfordultak a közügyektől, s a maguk egyéni érzéseit, örömét, bánatát tették verseik tárgyává. Jellegzetesek Valerius Catullus (i. e. 87-i. sz. 54) epigrammát és szerelmi lírája, Publius Vergilius Maró (i. e. 70-19) pásztorköltészete, Quintus Horatius Flaccus (i. e. 65-8) párhuzamos ellentétei és az „arany közép" jelentésének kifejtése ódáiban. Ovidiusnál (Publius Ovidius Naso: i. e. 43—i. sz. 18) megjelenik a játék mint költői lehetőség, Phaedrus állatmeséiben pedig burkolt politikai igazságokat szólaltat meg. A görög kultúra hatására alakul ki a latin tudományos és irodalmi nyelv.
A római irodalom megteremtője Livius Andronicus (kb. i. e. 284-204), aki az Odüsszeiái latinra fordította. Plautus a görög komédiák műfaját honosította meg. Görög példák nyomán alakul ki a római próza legjellemzőbb műfaja, a szónoklat művészete, a retorica (Marcus Tullius Cicero: i. e. 106-43). A legnagyobb római történetíró, Publius Cornelius Tacitus (i. sz. 55 k.-120 k.) egységes szempontok és tudományos kutatások alapján ím meg a korai császárkor történetét. A sztoicizmus (lásd a hellenizmus filozófiájánál!) filozófia (egyben az irodalom) jelentős képviselői: Seneca
(i. e.4-i. sz. 65), Epiktétosz (50-138), Marcus Aurelius (121-180).

Zene

A zene szerepe kezdettől fogva alárendelt: ceremóniákat, színpadi komédiát, táncot kísér, Nem érdekelte a rómaiakat a zene minősége és elméleti alapja, de a hivatásos muzsikusokai megbecsülték.
A különféle alkalmak zenéi:
szertartási és katonazene ünnepségeken
színpadi zene, pantomim kórussal és hangszerekkel
komédiás zenészek utcákon, harsogó zene a cirkuszban

Tánc

Görögország i. e. 146-ban a Római Birodalom provinciája lett, de ekkorra már a görög tánckincs kétszeresen is behatolt a rómaiba: az etruszk színészek, a hisztriók közvetítésével, illetve a Nagy Sándor-féle hódítások után, új formát öltve a pantomimban. A görög tragédiákat eltáncolni - ez volt a pantomimusok feladata, ami az ö értelmezésük alapján nem táncot jelentett, hanem az arisztotelészi mimézis szerinti kifejező, szemléletes-utánzó mozgást. A római pantomim fénykorában - Augustus uralkodása idején - jelent meg, s népszerüsödött a szólópantomim, amelyben - fuvolakísérettel vagy anélkül - egyetlen néma mimus adta elő a görög tragédiák összes szerepét. Előkelő rómaiak otthonukban a pantomimusokkal szórakoztatták magukat. A rómaiak nem fejlesztették a táncot, a durvább szórakozásokkal egyetemben háttérbe szorították. A cirkuszokban látványos akrobaták szerepeltek. Az aratási ünnepeken, a szaturnáliákon viszont erkölcstelen táncokat jártak. A köztársaság-korabeli Rómában Cato és Cicero nézete lett a mérvadó: „Józan ember nem táncol". így a tánc kiszorult a kocsmákba, színházakba. A hanyatló Rómában közönségesen szórakoztató műfajjá silányult.

Forrás:
Szabó Attila 1997. Művészettörténet vázlatokban. Veritas. Győr.

divatszótár 09
divatikonok 10
olvasóterem 11
könyvtár 12
videótár 13
kvízoldal 14

linkek 15
vendégkönyv 16
kapcsolat 17
site info 18
hírlevél 19
kezdőlap 20